Az Országos Piackutatási Diákverseny döntőjét a Budapesti Corvinus Egyetem csapata nyerte. A csapat tagjai Ecsédi Anett, Galaczi Ildikó és Klaba Márk voltak, felkészítő tanáruk Nyírő Nóra. Második helyen a Pécsi Tudományegyetem hallgatói, Benczik Dóra, Bálint Brigitta, Szántó Zsófia végeztek, felkészítő tanáruk Törőcsi Mária. A harmadik helyre a Miskolci Egyetem hallgatói, Kiss Réka, Koropcsák Melinda és Prihoda Adrienn kerültek, felkészítő tanáraik Molnár László és Juhász Annamária voltak. A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karának negyedik helyen végzett csapata - Szabó Katalin, Nagy Zsolt, Motúz Ivett, felkészítő tanár Veres Zoltán – a legjobb kvantitatív megoldásért az SPSS különdíját vehette át.

Az első Országos Piackutatási Diákversenyre 16 pályázat érkezett be.  A csapatok a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Pécsi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Kaposvári Egyetem, az ELTE, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Károly Róbert Főiskola és a MÜTF hallgatói közül kerültek ki.
A feladat a RedBull által megfogalmazott piackutatási brief alapján elkészített piackutatási terv és a kutatás lebonyolítása volt. A szóbeli döntőn a 7 legjobb megoldás vett részt, a zsűri ügyfél- és ügynökségoldali szakértőkből áll. A zsűri tagjai voltak Büttl Krisztián/ Ruip Balázs (Red Bull), Hoffmann Márta (HRI), Jakab Áron (BellResearch), Klenovszki János (NRC), Körmendi György (SPSS Hungary) és Steigervald Krisztán (GfK Hungary). A zsűri elnöke Lengyel Emőke volt.
 
A nyeremények a következők voltak:
1. HELYEZETT
  • Féléves szakmai gyakorlat a zsűriben résztvevő piackutató vállalatok valamelyikénél
  • 2010. évi Forma1 belépők időmérő edzésre paddock látogatással
  • 400 000 Ft összértékben részvétel az SPSS Hungary tanfolyamain
  • Könyvutalvány az NRC felajánlásával 90 000 Ft értékben
  • A nyertes csapat kvantitatív tervét az NRC 500 fős online mintán megvalósítja
 
2. HELYEZETT
  • Forma1 ajándékcsomag
  • Szakkönyvek a HRI és GfK Hungary felajánlásával
  •  200 000 Ft összértékben részvétel az SPSS Hungary tanfolyamain
  • Könyvutalvány az NRC felajánlásával 60 000 Ft értékben
 
3. HELYEZETT
  • Webrádió
  • Szakkönyvek a HRI és GfK Hungary felajánlásával
  • 200 000 Ft összértékben részvétel az SPSS Hungary tanfolyamain
  • Könyvutalvány az NRC felajánlásával 30 000 Ft értékben
 
A zsűri értékelése alapján a beérkezett pályázatok azt tanúsították, hogy a hallgatók/pályázók jól felkészültek, ismerik és alkalmazni tudják a piackutatási módszereket. A pályázatok tervezésébe és elkészítésébe sok időt és energiát fektettek, maguk végezték el az adatgyűjtő munkát, sok esetben számos fókuszcsoportot, mélyinterjút, nagyszámú megkérdezést. Törekedtek a kutatási kérdések többirányú megközelítésére, szellemesen és kreatívan készítették el prezentációjukat.
A Országos Piackutatási Diákverseny célja volt, hogy elősegítse az egyetemi és főiskolai hallgatók körében a piackutatás gyakorlati alkalmazásának megértését, a szakma népszerűsítését. A jövő évben is megrendezésre kerülő verseny hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a végzett hallgatók, akár ügynökségi, akár ügyfél oldalon kerülnek a jövőben kapcsolatba a piackutatással, szakmai hozzáértéssel kezeljék a kutatási igényeket és széleskörűen ismerjék azok megoldási lehetőségeit.

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingkutatas.blog.hu/api/trackback/id/tr21590396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása